Split óvárosa, ahol egykor Diocletianus császár palotjá állt

Ha Rómában jársz, élj úgy, mint a rómaiak

Latin mondás

Split szűk utcái a történelmi emlékek talán legjobban bámulatba ejtő sorát tárják a látogató elé: egy egyiptomi szfinxet, egy római templomot, bizánci oroszlánokat, román boltíveket és reneszánsz ablakokat. Mintegy betetőzi mindezt a kolosszális ókori palota, amely egy császár emlékéhez minden szempontból méltó.

HA ENNÉL RÉSZLETESEBBEN SZERETNÉL SPLIT TÖRTÉNELMÉVEL MEGISMERKEDNI, AKKOR KATTINTS

IDE

Diocletianus római császár a szomszédos Salonában született. Így nyilván érzelmi szempontok is közrejátszotak abban, hogy éppen itt jelölte ki pihenőpalotája helyszínét . Az építkezés 10 évet vett igénybe. Eredményeképp, lemondásakor 305-ben, a császárt olyan épület várta, amely arányban állt személyisége léptékeivel. Amikor a VII. században a barbár törzsek lerombolták Solonát, a menekülő polgárok a palota falai közt találtak menedéket, soha többé nem is távoztak. Az Ő izlésük is nyomot hagyott az épületen. A hatalmas uralkodói lakosztályokat leválasztották, szerényebb igényeikhez igazították.

A következő évszázadok folyamán  itt is a bizánciak, a középkori horvát állam, majd a magyar királyok uralma következett. 1420-ban a város velencei fennhatóság alá került. A Köztársaság a törökökkel is állandóan kötelet húzott, akik három évszázadra szabályosan bekerítették a várost.  Az állandó védekezés fölemésztette a hanyatlásnak indult Split energiáit. Az osztrákok következtek 1797-ben, és eltekintve a kurta napoleoni közjátékoktól , az I. világháborúig maradtak is.

Split polgárait azonban semmilyen nyomorúság nem tudta erkölcsileg térdrekényszeríteni. Minden alkalmat megragadtak, hogy bizonyítsák a város szellemiségét és saját szuverenitásukat.

Forrás: részlet a Berlitz utikönyvből

Split

“Egy kiváló expresso és a Dalmát tengerpart találkozása.”

Mit érdemes Splitben vásárolni?

Elsősorban a helyi kistermelőktől származó termékeket

  • 100%-os tisztaságú levendulaolajat
  • levendula,  rozmaring vagy egyéb gyógynövények illó olajának hozzáadásával készült oliva szappant
  • extraszűz olivaolajat, melyet a környék kistermelői vegyszerek felhasználása nélkül készítenek
  • a környék legelőin, hegyein élő méhek által begyűjtött mézet

Ne feledd, így nem csupán kíváló termékekhez jutsz kedvező áron, de a helyi kis termelőket és kis vállalkozásokat is támogatod ezáltal 🙂

Kedves Látogató 🙂 Splitben, ha kikapcsolódásra vágysz, akkor a megfelelő helyre érkeztél.

Miután végigjártad a sok kis sikátort a belvárosban, megcsodáltad a palota romjait, ha elfáradtál, akkor beülhetsz egy kis hangulatos étterembe és elmerülhetsz a mediterrán gasztronómia örömeiben 🙂

Ha sétálni, vásárolgatni vágysz, az óvárosban számtalan kis és nagyobb üzlet, bolt áll rendelkezésedre. Természetesen megtalálhatóak a világmárkák üzletei, de számos egyedi kis bolt és boutique vár felfedezésre.

v

Érdemes felkeresni hétvégén a kikötővel szemben a helyi termelői piacot is. A szezonális friss zöldség, gyümölcs és virágokon kívül számos egyéb kistermelői, bio terméket megtalálsz. Ezenkívül még a helyi régiségek között is nézelődhetsz.

v

Érdemes elsétálni Split legrégebbi részébe, amit a helyiek Veli Varos-nak neveznek. A szűk sikátorokban, még mindig az utcákra teregetik a száradó ruhákat, ha beleszagolsz a levegőbe, akkor azt is tudni fogod, hogy a helyiek éppen mit főznek ebédre, vacsorára 🙂

Mit érdemes megkóstolni Splitben?

HA SZÍVESEN ELKÉSZÍTENÉL EGY AUTENTIKUS DALMÁT CUKKINILEVEST BAZSALIKOMMAL, AKKOR A HOZZÁVALÓK LISTÁJÁT ÉS A RECEPTET A GOMBRA KATTINTVA TALÁLOD.

ITT

Természetesen a mediterrán gasztronómia minden kíváló csemegéje megtalálható e tengerparti városban.

Aki szereti a tenger gyümölcseit, friss halakat, akkor itt biztosan talál kedvére valót. Azonban számos fantasztikus vegetáriánusoknak való fogás is szerepel az itteni konyhákban.  

 

v

Tipp

A helyi lakosok egybehangzó tuti tippje:

a legfrissebb halat a Halpiac mellett (Peskarija) található étteremben eheted 🙂

Hol található Split?

Termelői piac

Hogy miért érdemes magyarként Splitbe utazni?

Először is mert csodálatos 🙂

1979 óta Split óvárosa az UNESCO által Világörökséggé lett nyilvánítva. 

Továbbá még a magyar pénztárcánknak is megfizethető. A távolság gépkocsival 7-8 óra. Kellemes a klíma, csodálatos a táj, barátságos, vendégszerető lakosok. Kíváló éttermeiben, hangulatos kávézóiban felfrissülhetünk, kikapcsolódhatunk.

Rengeteg felfedezni való csoda van. Akár családosan, akár baráti társasággal, mindenki talál kedvére való programot.

Split hatalmas kikötőjéből akár személygépkocsival is átmehetünk a rendszeresen közlekedő kompjáratokkal bármelyik csodálatos szigetre melyek további mesés tájakkal kápráztatnak el.

Melyek a legközelebbi szigetek Splitből indulva:

  • Brac
  • Otok Vis
  • Korcula

További tippek, hogy a környéken hová érdemes gépkocsival elmenni:

  • Omis beach
  • Trogir
  • Makarska
Vázlatos rajz Diokletianus császár egykori palotájáról

HA A NEMZETI KOMPJÁRAT ÁRAIT, IDŐPONTJAIT SZERETNÉD MEGNÉZNI, AKKOR KATTINTS A GOMBRA

JADROLINIJA

HA ARRA VAGY KÍVÁNCSI, HOGY MILYEN MOST AZ IDŐJÁRÁS SPLITBEN AKKOR KATTINTS

IDE
Forrás:
wikipedia

OTOK VIS

Készülőben

ZADAR

Készülőben

DUGI OTOK

Készülőben

Pin It on Pinterest

Érdekesnek találtad?

Oszd meg barátaiddal is!

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE

hogy elsőként értesülj legfrissebb híreikről

You have Successfully Subscribed!