Oldal kiválasztása
Téli Etyeki Piknik- 2017

Téli Etyeki Piknik- 2017

„Téli dűnék, forralt bor, Gasztrosétány farsangkor!”

ez volt a szlogenje a 2017 évi Téli Etyeki Piknik rendezvénynek

Etyekről röviden

A település Fejér megye észak-keleti peremén található. Lágy lankás dombjai, elbűvölővé varázsolják a tájat. Kellemes mikroklímája alkalmassá teszi a karakteres, savas borok termesztésére. Az 1900-as években ölt nagyobb méreteket a szölészet. Köszönhetően a Törley Pezsgőgyár terjeszkedésének is. A környék legjellemzőbb borfajtái: Chardonnay, Sauvignon blanc, Szürkebarát, Királyleányka, Rajnai Rizling

Etyek az egyik legrégebb óta lakott településünk. A környéken a régészek ie 9000 környékéről származó emberi település nyomaira bukkantak.  Az első századtól fogva folyamatosan lakott. Jelenleg a település újra fellendülés időszakát éli át. Többek között köszönhetően az évente 4 alkalommal, minden évszakban megrendezett “Etyeki Piknik” rendezvénysorozatnak egyre népszerűbb kirándulóhely lett a környékről és Budapestről érkezők körében.

Hogyan jutok el az Etyeki Piknikre?

A térkép baloldán elhelyezedő + és – jelekkel tetszés szerint kicsinyíthető, vagy nagyítható. Eljuthatsz gépkocsival, vagy a Volánbusszal is:

Autóbuszok indulnak Etyekre óránként 760 jelzéssel a Kelenföldi pályaudvarról menetrend szerint. A teljes árú menettérti (retúr) jegy 1.120,- Ft Etyek, autóbusz-forduló megállóhelyig.

Menetrend http://www.volanbusz.hu/hu/menetrendek/volanbusz-menetrend-kereso

További lehetőségekről itt találsz tájékoztatásthttp://www.etyekipiknik.hu/index.php/hu/

A Téli Etyeki Piknikről

Verőfényes, napsütéses, tiszta égbolt, festői táj és remek hangulat. 19 résztvevő, kiállító. Pincészetek, présházak, gasztrosátrak az útmentén igyekeztek az ide érkező vendégek kedvében járni. Volt itt forralt bor, babgulyás, “Borkollégium”, helyi levendula, hurka, kolbász és minden mi szem szájnak ingere. Forrtak az üstök, sültek a húsok, mérték a borokat. Lehetett itt számos külföldi hangot is hallani, a sok magyar látogató mellett. Sokan már korábban is jártak itt, de voltak, akik első alkalommal jöttek, hogy megnézzék, hogy milyen is egy “Etyeki Piknik”. Bepillantást nyerhetett a látogató a hurkakészítésbe,  vajköpülésbe. Pohárral a kezében végig kóstolhatta a pincesor nemes borait. Lehetett vásárolni, lehetett csak nézelődni, sétálgatni a kiállítók között. Ehettünk hagyományos, magyar, erdélyi étkeket, de jelen voltak a modern gasztronómiai fogások is. Remek lehetőség egy kis kikapcsolódásra 🙂

2017-es év következő Etyeki Piknik időpontjai:

Tavaszi Etyeki Piknik: 2017. április 8-9.
Nyári Etyeki Piknik: 2017. június 10-11.
Őszi Etyeki Piknik: 2017. szeptember 2-3.

Lássunk néhány saját fotót a 2017 évi Téli Etyeki Piknikről

A képek kattintással nagyithatóak

Mit kóstoltam meg én az Etyeki Pikniken? Ettem egy narancsos, chilis sütőtöklevest a Rókusfalviéknál, ugyanott házi sajtos pogácsát. Mindkettő nagyon finom volt 🙂

Az Erdélyi Izek Udvarán pedig a specialitásukat, a mics-et (ami hagyományosan 2-3 külfönféle darált hús keverékéből, fűszerekből készül) kóstoltam meg, ami szintén nagyon ízletes volt 🙂

Ha tetszett a bejegyzés kérlek oszd meg barátaiddal is a Facebookon.

Köszönöm

Mivel ezt a blogot egyenlőre hobbiból csinálom, ezért nincs bevételem belőle. Amennyiben hasznosnak, érdekesnek találod bármelyik bejegyzést kérlek oszd meg a barátaiddal is. Ezzel segíteni tudsz, hogy hirdetések helyett minél több minőségi tartalomra költhessem a pénzemet. Köszönöm 🙂

Forralt Bor Fesztivál és Téli Italmámor Budapest 2017

Forralt Bor Fesztivál és Téli Italmámor Budapest 2017

2017-ben első alkalommal került megrendezésre a Forralt Bor Fesztivál és Téli Italmámor rendezvény Budapesten, a XI. kerületben. Az Allee mellett található a helyszín. Szorgos készülődés és hatalmas izgalom, várakozás előzte meg a rendezvényt.

Azért indítottuk el mert hiánypótló eseménynek szántuk. Januárban nem tudnak a hidegben hová menni az emberek kikapcsolódni.  Nincs is ilyenkor jobb egy finom meleg italnál. Több fesztiválunk  is van évente, mint az Oktoberfest, Budapesti Halfesztival, Fröccs Piknik, Bárányfesztival stb. Mi már régóta terveztünk egy ilyen eseményt.
Válaszolta kérdésemre a rendezvény szervezője. 
Első alkalommal 30 kiállitó résztvételével indult a Forralt Bor Fesztivál.  Csak néhány nevet említsünk a kiállítók közül: Polgár Pincészet, Koch Pincészet, Epermester Pincészet, Gusto Pálinkaház, Csokoládé Múzeum, Rákóczi Pálinkaház, Kolbice.
Elmondhatjuk, hogy nagynevű Borházak, Pálinkaházak készültek különlegességekkel,  “hütte italokkal” és finom téli ételekkel erre a rendezvényre. ( Hogy mi is a hütte pontosan, a cikk második felében választ kapsz.)
Sok érdeklődött vonzott a rendezvény. Akik eljöttek, valóban sokféle forralt borral, forró csokoládéval, számtalan ízesített teával és egyéb téli itallal találkozhattak. Kóstólhattak még retro lángost, sültkolbászt, csülköt péknémódra, székely kürtöskalácsot, különféle házi rétest hogy csak néhány finomságot említsek meg.
Sajnos a forralt bor finom aromáját, ami az egész helyszínt belengte nem tudom mellékelni, de kis kedvcsinálónak álljon itt pár fénykép a helyszínről 🙂

Képek a 2017-es első Forralt Bor Fesztivál hangulatából

A galéria képei kattintással nagyíthatóak

Aki nem szokott az Alpokba síelni, túrázni járni, az esetleg  nem találkozott még azzal a kifejezéssel, hogy hütte ital, hütte étel. Mi is az hütte? A magas hegyekben tipikusan fából készült egyszerő kunyhókat nevezték hüttének.  Amikor a síelés, a túrázás, akkor ezeket a házakat átalakították vendégfogadásra, szállásra, étkezésre alkalmassá.  Az itt felszolgált ételek, italok tipíkusan a kirándulók igényeihez lettek igazítva. Egyszerű, de laktató ételek, testet és lelket egyaránt átmelegítő italok.

Lássunk néhány tipikus példát, hogy mit is fogyaszthatunk egy ilyen hüttében:

A leggyakoribb, legnépszerűbb italok között biztosan megtaláljuk a forralt bort– vagy másnéven Glühwein. Biztosan szerepel a kínálatban még a Grog– ami egy forró rumos fűszeres ital, hasnolít a forralt borhoz. Ihatunk még Schnapstee-t, ami pedig pálinkás teát jelent.

Mit ehetünk egy ilyen hüttében? Itt is csak a legjellemzőbbek közül hoznék néhány példát.  Biztosan ott lesz az étlapon a májgombóc leves, a gőzgombóc, valamilyen sajtos tészta, pizza. Biztosan lesz főtt, sült virsli, kolbászféle is a kínálatban.

A forralt bor olyannyira népszerűvé vált Magyarországon, hogy annak részletesebb bemutatására egy egész bejegyzést szenteltem.

Ide https://kapcsoljki.hu/mit-erdemes-tudnod-a-forralt-borrol/ kattintva éred el.

Ha érdekesnek találtad kérlek oszd meg barátaiddal is 🙂

Mit érdemes tudnod a forralt borról?

Mit érdemes tudnod a forralt borról?

Egyik legnépszerűbb téli alkoholos italunk a forralt bor. Már a rómaiak is itták, kedvelték. Fűszer Bor néven volt ismeretes. Alkhol tartalma alacsonyabb, mint a hagyományos bornak, ezért valamivel bátrabban hódolhatunk a kóstolgatásának

A jóbort is csak mértékkel fogyaszd

Azt már mindannyian tudjuk, hogy a mértékletes borfogyasztás, különösen a vörösbor jót tesz az egészségnek. Maximum 2-3 deciliter vörösbor jót tesz a vérkeringésnek,  az emésztésnek a benne lévő antioxidánsok pedig az immunrendszerünket erősítik.  Erről számtalan helyen olvashatunk, most inkább azt nézzük meg, hogy miben különbözik a forralt bor a hagyományostól.

Miben különbözik a forralt bor hatása az egészségre a hagyományos borhoz képest?

Természetesen megtartja a bor értékes anyagait, amennyiben -nevével ellentétben- nem forraljuk fel, csak hevítjük. Az ideális kb 75-78 Celsius fok hőmérséklet. Ha ennél magasabb hőfokra melegítjük, akkor elpárolog az alkohol nagy része, és a borban lévő vegyi anyagok is átalakulnak. Veszít vitamin és ásványianyagából is.

A hozzáadott fűszerek pedig még értékesebbé, egészségesebbé teszik. Minden fűszer egyben gyógynövény is. Más- más hatóanyag tartalommal különböző egészségügyi problémákra vannak rendkívül kedvező hatással.

Az igazán jó forralt bor kíváló minőségű borból, valódí fűszerekkel és- esetleg-mézzel vagy barna cukorral ízesítve készüljön.

Milyen fűszerek illenek a forralt borhoz és azok élettani hatásai

Alább részletesebben bemutatjuk a leggyakrabban használt fűszereket. Az egyik legjobb dolog a forralt borban, hogy számtalan módon variálható. Az itt felsoroltakon kívül adhatunk még hozzá, kardamont, valódi vaniliát, narancshéjat, chilit, szárított és friss gyümölcsöket, citrom, narancs, alma, szilva, körte darabkákat, rumot. Kizárólag az ízlésünk és a fantáziánk szabhat határt

Miért jó a fahéj a forralt borba?

  • íz és illatanyagai révén nagymértékben javítja a forralt bor élvezeti értékét
  • emésztésserkentő, étvágyjavító, gyomorerősítő
  • hurutoldó hatása van
  • jó hatással van a szív- és érrendszerre
  • csökkenti a vércukorszintet

Miért jó a szegfűszeg a forralt borba?

  • íz és illatanyagai révén nagymértékben javítja a forralt bor élvezeti értékét
  • emésztésjavító, megnyugtatja a simaizmokat
  • méregtelenítő hatása van
  • megfázás tüneteit enyhíti

Miért jó a csillagánizs a forralt borba?

  • íz és illatanyagai révén nagymértékben javítja a forralt bor élvezeti értékét
  • görcsoldó hatása van
  • gyomorerősítő, étvágyjavító
  • influenza esetén kíváló vírusölő hatása van
  • immunrendszer erősítő

Miért jó a szerecsendió a forralt borba?

  • íz és illatanyagai révén nagymértékben javítja a forralt bor élvezeti értékét
  • stresszoldó, antidepresszáns
  • serkenti az agyműködését
  • vágyfokozó hatása van
  • fájdalom és gyulladáscsillapító

Miért jó a gyömbér a forralt borba?

  • íz és illatanyagai révén nagymértékben javítja a forralt bor élvezeti értékét
  • emésztésjavító, méregtelenítő
  • gyulladáscsökkentő
  • súlycsökkentő, zsírégető
  • hangulatjavító, elűzi a depressziót
  • köhögéscsillapító

Ha már ennyi egészséges érvet sikerült felsorakoztatni, hogy miért is jó Nekünk, ha élvezni szeretnénk a forralt bor áldásos hatásait, akkor álljon itt egy klasszikus recept, mely otthon is könnyedén elkészíthető:

  • 7 dl jó minőségű vörösbor
  • 2 db fahéj
  • 8-10 db szegfűszeg
  • 2-3 kanál méz
  • 1 pohár narancslé
  • 1 citrom

Elkészítése: Lassú tűzön hevítsd a bort a fűszerekkel együtt.  Tartsd kb 75 Celsius fokon. Vigyázz, hogy ne forrald fel! 

Kicsit hagyd állni, majd adj hozzá egy pohár narancs levet. Ezután izlés szerint édesítheted mézzel, tovább ízesítheted pár csepp citrommal. Szervírozd melegen. Díszítsd fel a poharakat citromkarikával, fűszerekkel ízlésesen

Egészségedre! 🙂

Ma a vásárokban, fesztiválokon rengeteg féle, fajta forralt bort árulnak. Vannak közöttük kíváló minőségűek és vannak olcsó – ne adj Isten- pancsolt borokból készültek. Vannak akik azt gondolják, hogy a fűszerek, vagy a mesterséges ízesítők elfedik majd a bor gyenge minőségét.

Azonban ahogy már említettük, hogy az igazán jó forralt borhoz jó minőségű alapanyag szükséges. Ha nem ebből készül, akkor fejfájást, émelygést okozhat.

Amennyiben nem derül ki egyértelműen, hogy milyen bor az alapanyag, akkor ne szégyeljük megkérdezni az árusokat, hogy milyen borból készült és honnan származik. 

Ha meg tudják mondani a termelő nevét és a bor fajtáját is, ha elegendő információjuk van a borról, akkor van esély, hogy valóban minőségi borból készült

Felhasznált anyagok:

Ha bővebb tájékoztatást szeretnél a fűszerek hatásairól, akkor itt találsz: http://www.egeszsegtukor.hu/gyogynoveny-lexikon

Ha tetszett, érdekesnek találtad ezt az írást, akkor oszd meg barátaiddal is.

Ha szeretnél folyamatosan tájékozódni legújjabb írásainkról, akkor kedveld a Facebook-os oldalunkat.

Íratkozz fel hírlevelünkre is!

A fény ünnepe- avagy a téli napforduló

A fény ünnepe- avagy a téli napforduló

 az év legrövidebb napja

Előbb – utóbb a tél folyamán szinte mindannyiunknál eljön az a pont, amikor már nagyon elegünk van a rövid napokból. Reggel még sötét van, mire végzünk a munkával már sötét van.  Sokan ilyenkor már alig várjuk, hogy újra hosszabbak legyenek a napok.

Van, aki már októberben besokal a rövid napoktól, mint például én is. De a hivatalos téli napforduló ideje: december 21. Ez egyben a csillagászati tél kezdete is.

Szóval a tél még csak ekkor kezdődik, viszont a jó hír, hogy mostantól a napok egészen junius 21.-ig egyre hosszabbak lesznek.

A legtöbb kultúrában megemlékeznek ezen a napon, a fény születését ünnepelve. Természetesen kúlturkörönként eltérő módon.
A keleti sztyeppei népeknél, mint a magyaroknál is a természet változásai kiemelkedő jelentőséggel bírtak. Az egyik legnagyobb ünnep a téli napforduló volt. Karacsuny-nak, vagy kerecseny-nek mondták. Innen ered a karácsony szavunk is. Az év leghosszabb éjszakája, amikor a nap a legkorábban tűnik el a horizonton. Szimbólikus jelentessel bír. A sötétség éjszakája. Mikor végre véget ér, akkor megszületik a fény, a remény.

Ezt szertüzekkel, sámándobolással, sólyomreptetéssel ünnepelték.

a fény születésének ünnepe

Megszületik a fény, a remény és a szeretet.

Ha kicsit tovább ásunk a témában, akkor feltünhet egy szimbolikus egybe esés, Jézus születésével.

Na akkor most, hogy is van ez?

Azt akarod mondani, hogy Jézus születésének köze van a téli napéj egyenlőséghez?

Igen, pontosan.

A téli napfordulót a legtöbb Ősi kultúra megünnepelte, és mindíg is a fény születésének és a reménynek az ünnepe volt.

Csak néhány példát említek a teljesség igénye nélkül. A Druidák Stonhengeben rendeztek hatalmas ünnepségeket a téli napforduló idején. Ilyenkor a Druidák a Napistent köszöntötték.

De említhetném még a Perzsa eredetű MITHRAS ( Ahura Mazda) Fény Istene megünneplését, ami szintén erre az időszakra esett. Jóval régebbi eredetű, mint a kereszténység. ( Mithrasz Isten alakja, élete egyébként elég sok párhuzamot rejt Jézus életével. ) Később Mithrász tisztelete átkerült Európába, bekerült a Görög és a Római mitológiába is.

Szóval:

A keresztény vallás szerint Jézus, a megváltó születése szimbólikusan a fény és a szeretet újjászületésével is egyenlő. Ez kapcsolja össze a két ünnepet.

I. Gyula Pápa iu 350-ben rendelte el, hogy  Jézus -a megváltó-, születésének napját december 25.n ünnepeljük.  Van itt egy kis apróság, akkoriban még az úgynevezett  Julianus naptárat használták.  Majd csak 1582-ben vezették be a Gergely naptárat. Ennek következtében, mint tudjuk történt némi keveredés az időpontokban. Ezért vált szét Jézus születésnapja a Karácsony, melyet december 25.-én ünnepelünk a téli napfordulótól. Korábban ez a két időpont egybe esett. Ma, ha csillagászati időpontot vesszük alapul, akkor napjainkban Jézus születését december 21.-n kellene ünnepelnünk. Természetesen ezt az időpontot már nem fogjuk megváltoztatni, de mint érdekességet megemlítettem.

Ha tetszett a bejegyzés oszd meg ismerőseiddel, barátaiddal is 🙂

Facebook oldalunkat pedig itt találod.

Mennyit kell még várnunk Karácsonyig?

Nap

:

Óra

:

Perc

:

Mp

Legyen Békés, Boldog Karácsonyod

Szent Márton napi hagyományok, rendezvények

Szent Márton napi hagyományok, rendezvények

Csodálatos ábrázolás Szent Mártonról Pannonhalmán.

Foto forrása: nyugat.hu

Többször hallottál már Márton napról, az ahhoz fűződő lakomákról, talán még részt is vettél már ilyenen, de nem tudod pontosan, hogy mi is az a Márton nap, honnan ered a története?

Az alábbi bejegyzést, ha elolvasod, akkor minden kérdésedre fény derül 🙂

Szent Márton

napjához fűzödő hagyományokról és rendezvényekről.

A Márton napi vigasságok hagyománya évszázadokra nyúlik vissza. A hagyományok szerint ilyenkor libát kell enni, mert aki ezt elmúlasztja az a kövekező évben éhes marad.

Szent Márton életéről

Tudtátok, hogy Szent Márton krisztus után 316-317 körül született Szombathelyen, ami akkor a római birodalom része volt és Saváriának hívták?

Ez elég érdekesen hangzik, hogy magyar vonatkozása van, ezért ismerkedjünk meg jobban az életével.

Ebben az időszakban már nem üldözték a keresztényeket, de nem volt még államvallás. Márton szülei pogányok voltak, apja légiós katona majd később tribunus. Ezért fiatal korában apját az Itáliai Pávia városába küldték. Itt ismerkedett meg a kersztény vallással. Szülei tiltásának ellenére 12 évesen jelentkezett a hittanulók sorába.

kép forrása: http://vekonyandiportfolio.blogspot.hu/2012/02/szent-marton-legendaja-mng-kepregeny.html

Ennek ellenére 15 évesen apját követve katonának állt. Mindössze 3 évig volt a légiónál, mert azt érezte, hogy életét inkább a kereszténységnek szeretné szentelni. A legenda szerint Egyik évben nagyon hideg tél volt Amiens városban, ahol éppen katonaként szolgált egy ruhátlan koldul szólitotta meg. Mivel Mártonnak  szokása volt, hogy nem kuporgatta a pénzt, amit szolgálatiért kapott, hanem mindenét elajándékozta a rászorulóknak. Látván a didergő koldulst saját köpenyét hasította ketté, annak egy darabját nyújtotta át, mivel mást nem tudott adni.

Aznap éjjel álmában Krisztus jelent meg, aki agy szólt hozzá: “Márton -a hittanuló- a köpenyed felét Nekem nyújtottad át”.

Nem sokkal ezután Márton ott hagyta a hadsereget és megkeresztelkedett, majd az egyház szolgálatába állt.

Lelkipásztorként, hittérítőként sok helyen megfordult. Rendkívül szerény volt, nagyon egyszerű életet élt. Álmában utasítást kapott, hogy térjen vissza szülőföldjére, Pannoniába. 355-ben érkezett, útja rendkívül viszontagságos volt. Többeket megtérített, megkeresztelt, édesanyját is.

Amikor a keresztények üldözése újra fellángolt, elüldözték. Egy ideig remeteként élt. Később fokozatosan egyre magasabb rangra emelkedett az egyházi pályán. Végig megmaradt rendkívül szerénynek, nagyon egyszerű életmódot folytatott, ezért egyre népszerűbb lett. A galliai Tours városban püspöki rangra emelték.

A keresztény hagyományok szerint nevéhez betegek gyógyítása, halottak feltámasztása, ördögűzés és sok egyéb fűzödik. Már életében nagy tiszteletnek örvendett. 81 éves kora körül tért vissza teremtőjéhez.

Az a történet járja, hogy elöljárói püspöknek akarták kinevezni. Ő viszont úgy gondolta, hogy nem érdemli meg ezt a rangot, ezért a libák közé bújt, hogy ne találjanak rá, amikor jönnek érte. Viszont a libák gágogása elárulta, hogy hol van, megtalálták és végül püpökké avatták.

Tehát innen ered az a szokásunk, hogy november 11.-én, Márton napon libát eszünk.

forrás: By Zyance - Own work, CC BY-SA 2.5, https://commons.wikimedia.org/w/index.php?curid=1784127

További Szent Mártonhoz köthető hagyományaink

  • Márton napi hagyományaink közé tarozik az újbor fogyasztása is. Azt tartják, hogy az év erre az időszakára már éppen jó az újbor, ezért azzal illik koccintani.  Ezt hívták Márton pohárnak. Ráadásul, minél többet iszunk belőle, annál egészségesebbek leszünk 🙂
  • Az ünnep éppen 40 napos karácsony előtti böjtnapok előtt van, ezért a lakomázás, mulatozás megengedett a keresztény hagyományok szerint.
  • Eleink természetesen méltóképpen meg is ünnepelték. Szokás volt a sültliba hátsó részéből a papnak küldeni. Innen ered a “püspökfalat” kifejezésünk.
  • Márton napjához “időjóslás”is kötődik a hagyományok szerint. Ha havas az idő, akkor úgy mondták: “Márton fehér lovon jön”- akkor enyhe tél várható.  Ha azonban “Márton barna lovon jön” – akkor rendkívül kemény, hideg tél várható.

 

Manapság reneszánszát éli a Szent Márton napjához kötödő mulatozás. Számos rendezvény, program nyújt lehetőséget a szinvonalas, gasztronómiai kikapcsolódásra.

Pin It on Pinterest