Oldal kiválasztása
A LEGENDÁS LUKÁCS

A LEGENDÁS LUKÁCS

Ismered a Lukács Fürdő titkait?

Szereted a kulúrtörténeti érdekességeket? Kíváncsi vagy, hogy milyen titkokat rejtenek ennek az eklektikus épületnek a falai?

A “Legendás Lukács”, miért is nevezem így? Ez az épületegyüttes nem csak egy gyógyfürdő, ez közel 100 éve a magyar értelmiségi és művészvilág egyik kedvelt találkozó helye volt. Ez egy “intézmény” a szó jó értelmében véve is.   Ide nem egyszerűen úszni járnak az emberek. Ide feltöltődni, kikapcsolódni, inspirációt meríteni jövünk.  Itt mindig pezseg az élet, ennek a helynek atmoszférája van.  Engem arra emlékeztet, amit az ókorban az egyiptomiak, a görögök és a rómaiak még tudtak, hogy a gyógyuláshoz olyan atmoszférát kell teremteni, ami a lélekre is hat. Olyan épület kell, ahol a lélek töltődni tud. Egy hely, ahol a szépség, a művészetek harmóniája segíti a test és a lélek felüldülését. Kiegészülve olyan társasággal, barátokkal akikkel a szellem, az értelem is meg tud nyílvánulni, szárnyalni, inspirálódni.

Az épületet az idők folyamán sokszor átépítették, kibővítették, felújították, átalakították. Ennek köszönhetően egy eklektikus labirintus lett, sajátságos bájjal. Itt öröm eltévedni, bóklászni, minden szeglet a történelmünk egy darabjáról mesél. Keverednek az építészeti stílusok,  nem csoda, ha számos embert rabul ejtett az épületegyüttes sajátságos hangulata.

A Lukács Fürdő törzsvendégei között számos “Legenda” – híres ember volt, van és lesz. Hogy csak néhányat említsek a teljesség igénye nélkül : Mezei Mária színésznő, Kállai Ferenc – színész, Latinovits Zoltán- színész, Kodály Zoltán – zeneszerző, Ottilik Géza, író- műfordító, Örkény István – író és még sokan mások. A fürdőn belül található egy emlékfal, ahol a fürdő híres vendégeiről emlékeznek meg. Hát kell ennél jobb társaság?

A “Lukács” története

A KEZDETEK

A Szemlő- hegy lábánál található forrásokat már az itt letelepedett rómaiak is ismerték, hasznosították. A környéken pár száz méteres körzetben több forrás és fürdő is található. A Lukács fürdővel szemben a Malomtó, a Veli bej fürdője és a Császár. A XII. században a betegápolással foglalkozó Szent János lovagok telepedtek meg. Később a máltai és rodoszi lovagok is, megjelentek, akik kolostoraik mellé fürdőt is építettek.

forrás: wikipedia -Derzsi Elekes Andor
foto: Szábár Andrea

Tudtad?

Hogy a legrégebbi törzsvendégek akár 50 éve is rendszeresen látogaják a fürdőt? Az ilyen régi törzsvendégeknek állandó kabinjaik vannak. Ezeket a régi kabinokat “Rezeda kabin”-nak hívják a zöld színük után. A többszöri átépítések alkalmával is igyekeztek megőrizni ezt a hagyományt. Megmentettek néhány eredeti kabint.

foto: Szábár Andrea

TUDTAD ?

Kezdetben az uszoda külön férfi és női részlegből állt. A hidegebb vízű medence volt az úraknak, a langyosabb vízű pedig a hölgyek számára volt fenntartva.

A KÖZÉPKORTÓL A XX. SZÁZADIG

A Török korban több fürdő is létezett itt egymás közelében. Ennek építészeti nyomai a mai napig megtalálhatóak. A mai fürdőt tápláló forrás a Török korban egy malmot is működtetett, melyet lőporgyártáshoz és gabonaörléshez is használtak.
Buda visszafoglalása (1686) után a fürdők a Magyar Királyi Kincstár tulajdonába kerültek.
1857-ben egy óbudai molnár kezdte meg a fürdő kiépítését. 1884-ben Palotai Fülöp megvásárolta a kincstártól, majd továbbfejlesztette.   A tervezéssel Ray Rezsőt bízta meg.
1893-ban készül el a gyógyszálló, az iszapfürdő, a népfürdő. Modern vízgyógyászati osztályt is létesítettek. Ekkor kapja a Lukács Fürdő elnevezést is. A világ minden tájáról érkeznek gyógyulnivágyók.
Ezután jön divatba, hogy az itt meggyógyult betegek “hálatáblákat” helyeznek el. Ezek nagy része sajnos a második világháborúban elpusztul, de szerencsére néhány még ma is látható.
1921-ben Hikisch Rezső tervei alapján átépítik.
1937- ben átadják az ivócsarnokot.

Alapító okirat foto: Szábár Andrea
foto: Szábár Andrea

NAPJAINKBAN

A II.Világháborúban az épület súlyosan megrongálódik. Több kisebb felújítás is történik. Az utolsó nagy átépítés, modernizálás 1999-ben történt.  Ekkor több új beruházás is elkészült. Ahol régen iszapfürdő volt, ott van most az élménymedence. Létrehozták az úgynevezett “szaunavilágot”, ahol képzett szaunamesterek vezetésével élvezhetjük a szaunázás rituáléját és testünkre, lelkünkre egyaránt jótékony hatásait. Létrehozva ezzel egy olyan komplex wellness szolgáltatást, amely megfelel a legmagasabb elvárásoknak is.

Így nézett ki a századfordulón az iszapfürdő, melynek a helyén ma az élménymedence található. Iszapkezelést még ma is kaphatsz a fürdőben, de ma már modern, higénikus körülmények között történik a kezelés. Sőt az ivócsarnokban otthoni felhasználásra is vásárolhatsz.

A kép kattintással nagyítható.

Az eredeti felvételt Dr Bosányi Béla készítette

Forrás: Wikipédia

NA DE KÖNYÖRGÖM, MI KÖZE VAN AKKOR SZENT LUKÁCSNAK A FÜRDŐHÖZ ????

Kérdezheted ezt most joggal

Hát csak annyi, hogy

“Szent Lukács, aki mint orvos különös részvéttel nézte a beteg embert, mint evangélista észrevette, hogy a Megváltó maga is orvos, sőt, ő ,,az Orvos”, aki a beteg emberiségnek meghozta a gyógyulást a megváltás művének végrehajtásával. Úgy mutatja be evangéliumában az Emberfiát, mint a betegek gyógyítóját, a bűnöket megbocsátó Irgalmat, aki árasztja az emberek között Isten jótéteményeit és hirdeti az irgalmasság evangéliumát.

A Legenda Aurea szerint maga a Lukács-evangélium is gyógyít, mégpedig háromféleképpen: sebeket gyógyít azáltal, hogy a megtört szívűeknek hirdeti a megváltást; erősít azáltal, hogy elmondja az örömhírt; végül megőriz az újabb romlástól azáltal, hogy közli az isteni törvényeket és evangéliumi tanácsokat.”

idézet: http://www.katolikus.hu/szentek/1018.html  oldalról. A linkre kattintva az egész életét megismerheted.

A Lukács Fürdő vizének és iszapjának összetételét, gyógyjavaslatokat és egyéb fontos tudnivalókat a fürdő hivatalos honlapján találsz IDE KATTINTVA

Teljes mértékben akadálymentesített. Kerekesszékkel közlekedők is igénybe tudják venni a szolgáltatásokat. Külön olyan öltözőkabinok is lettek kialakítva, ami a speciális igénnyel élők szükségleteit tudja kiszolgálni 🙂

Kerekesszékkel közlekedők további tippeket, hasznos információkat találhatnak  ITT

TUDTAD?

A Frankel Leó útról nyíló ivócsarnokban a gyógyforrás vizét kóstolhatod meg.  Hatásos gyomor – és bélrendszer, az epehólyag és az epeutak hurutos betegségei gyógyításában hatásos. Javasolt még gyomorsavtúltengés, vesemedence gyulladás és vesekőképződés esetén is.   Ugyanitt vehetsz otthoni kezelésre gyógyiszapot is.

Szeretnénk külön köszönetet mondani a Budapesti Gyógyfürdő Zrt Marketingosztályának és a Lukács Gyógyfürdő és Uszoda dolgozóinak akik engedélyükkel, tudásukkal támogatták és lehetővé tették ezen bejegyzés elkészülését.

Felhasznált források:

lukacsfurdo.hu

wikipedia.hu

epiteszforum.hu

egykor.hu

katolikus.hu

A bejegyzésben felhasznált fotók nagy része saját fotó, melyek saját szellemi terméknek minősülnek. Ezek  felhasználása forrásmegjelöléshez kötött.  Kivételt képeznek az Archiv fotók, melyeket a wikipedia közkincs – szabadonfelhasználható fotói közül válogattam. 

Pin It on Pinterest